A Kiutat a palackból – Filozófiai Kreativitásverseny díjkiosztója

Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem. Időpont: 2012.02.18. (szombat).

A Partiumi Keresztény Egyetem Filozófia és Kultúratudományi Tanszékének szervezésében a hétvégén került megrendezésre a „Kiutat a palackból” elnevezésű filozófiai kreativitásverseny döntője.

A „Kiutat a palackból” című program a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával valósult meg, és arra kívánt lehetőséget teremteni a filozófia és logika iránt érdeklődő, magyar nyelven tanuló erdélyi fiatalok számára, hogy egy verseny keretén belül mérhessék össze képességeiket. A szervezők célkitűzései között szerepelt a szorosabb együttműködés kialakítása az ország középiskoláival, illetve  a filozófiai reflexió és kreativitás előmozdítása a középiskolások körében.

A verseny első szakaszában a XI., illetve XII. osztályos diákok három területen mérhették össze képességeiket. A második szakaszon való részvétel feltételét egy filozófiai esszé megírása, egy logikai teszt megoldása vagy egy érvelő szöveg megalkotása képezte. A beérkezett pályázatok elbírálását követően tizennyolc fiatal került be a a 2012. február 17–18-án sorra kerülő döntőbe. A verseny mellett a diákok különböző logikai és kommunikációs játékokon, illetve csoportos érvelési gyakorlaton is részt vehettek.

A diákokat kísérő, társadalomtudományokkal foglalkozó tanárok részére, a diákok számára szervezett programokkal párhuzamosan, a Filozófia és Kultúratudományi Tanszék munkatársai kétnapos továbbképzést szerveztek előadásokkal és műhelybeszélgetésekkel. A szervezők a jövőben is lehetőséget kívánnak teremteni hasonló szakmai beszélgetések folytatására.

A rendezvénysorozat eredményhirdetéssel zárult. A verseny döntőjének dobogósai: I helyezés – Várdai Zoltán, Németh László Elméleti Líceum, Nagybánya; II. helyezés – Vadas Henrietta, Simion Bărnuţiu Főgimnázium, Szilágysomlyó; III. helyezés – Baumgartner Erik, Kalazanci Szent József Római-katolikus Főgimnázium, Nagykároly. A rendezvényről senki sem távozhatott üres kézzel, a díjak mellett dicséretek és különdíjak kiosztásával vált átnyaltabbá a diákok teljesítményének értékelése. Gratulálunk résztvevőnek!

Cif avalsaghaszna m 1Img 3026Img 3027Img 3059Img 3119Img 3121Img 3125Img 3168Img 3169Img 3170Img 3223Img 3224Img 3252Img 3258Img 3266Img 3292Img 3305Img 3331Img 3526Img 3529